GASZTRO ÉS KALAND EGY ROBINSON HÁZBAN 6. rész

A sokadik napon egy családterápiának is beillő fűszertúrával indítottuk a napot. De mint minden másnak, persze ennek is volt előzménye.
Ha nyaralunk, szívesen belemélyedek a helyi vegetáció tanulmányozásába és külön örömmel tölt el, ha ismerős növényekkel találkozom.

Itt is több benyomást szereztem már a helyi növényekkel kapcsolatban.

A faluban tett bevásárlókörutunk alkalmával eltévedtünk a hegyi úton, egy egyre szűkülő köves csapáson kellett az autóval megfordulnunk. A keskeny sáv és a sűrű növényzet miatt kiszálltam, hogy segítsek a manőverben a férjemnek, és miközben a kocsival forgolódott a növények között, erőteljes mentaillatra lettem figyelmes. Egy korábbi estén a környéken lévő várromot indultunk felfedezni. Az egykori vár közelében számtalan kaporral találkoztam, útközben pedig kakukkfű, oregánó és eukaliptusz bokrokat fedeztem fel.

Az utolsó csepp a pohárban a Nők lapja nyaralós olvasmányának szánt HOGYAN ÉLJÜNK 100 ÉVIG kiadványban olvasott cikk volt a kék zónáról, ahol a különösen hosszú életű emberek élnek, illetve az ételekről, amiket fogyasztanak.

Nyilván nem véletlenül került elém a görög IKARIA sziget lakóink HOSSZÚ ÉLET raguja valamelyik nap szieszta időben, a medence partján olvasgatva. Hiszen szintén nem véletlenül szinte az összes hozzávaló rendelkezésre állt a Robinson házunkban. Egyet kivéve, ami a kapor volt, de ha nem olvasom el a recept kísérő szövegét, anélkül is tudtam volna rá a megoldást, viszont ha Ti is elolvassátok, akkor Nektek sem lesz szemernyi kétségetek, hogy mit KELLETT főznöm aznap.

A recept mellett ugyanis ez a szösszenet állt, amit megvallom őszintén, hogy csak itthon, az előbb olvastam el:

„A szigetlakók a kertjükből szedik a friss fűszernövényeket és zöldségeket, vadfűszerek és gyógynövények után pedig a sziklák borította tájakon kutakodnak. A gyógynövényeket a napon szárítják, majd felhasználják ételeikben és gyógyteáikban. Az ehető vadnövények általában magasabb mennyiségben és változatosabb tápanyagokat tartalmaznak, mint a kereskedelem számára termelt növények – a megtalálásuk pedig természetes mozgásformával jár a gyűjtők számára.”

Én mindenesetre aznap reggeli után közöltem a családdal, hogy fűszergyűjtő körútra megyek, aki bújt, aki nem, önkéntesen csatlakozhat.

Így lett ebből családterápia, mert a Kisebbik indulásnál lelkes volt ugyan, de mivel már délelőtt hőség volt, és kevés árnyék a kietlen, sziklás tájon, viszonylag hamar elfogyott a lelkesedése.
A férjem meg kötelességének érezte velünk tartani, mivel az egyik autós átutazás alkalmával felnőtt felkar vastagságú kígyót látott átkúszni az úton, így sok lelkesedése nem volt a fűszernövények iránt, de becsületből velünk tartott.
Akárhányszor útközben megálltam szemügyre venni egy növényt, annyiszor leltároztatták fel velem, hogy mi ez és mi kell még, így nem volt olyan önfeledt a gyűjtő körút, mint ahogy terveztem.

A zsákmánnyal hazaérve egy online növényhatározás erejéig kértem a férjemtől egy kis mobilnetet, és amikor az internet is megerősítette a személyes tapasztalásokat, nekiálltam megfőzni a zöldséges ragunkat, amibe az édeshagyma-fokhagyma alapon kívül zöld kaliforniai paprika, friss szilvaparadicsom, gyöngybab konzerv és természetesen friss kapor került.

Az univerzális, azaz egyetlen serpenyőben pirítottam mellé kenyeret. Azzal és helyi borral fogyasztottuk.

A hatását még tesztelem, 50-60 év múlva visszajelzek.

 

Adrienn